2. fejezet - Bedőlés a hazugoknak

Sziasztok! Remélem tetszeni fog az új fejezet, remélem érthető is lesz. x) Köszönöm Alice-nek, hogy segített, hogy átolvasta!! :D Az én saját bejárású Tündérem ;). Jó olvasást! Kizzy

2. fejezet

Bedőlés a hazugoknak

Finn szemszöge:

Eszméletlenül dühös voltam. A kocsi sem akart rendesen menni, félúton lerobbantam. Bár nem érzem teljesen szerencsétlennek a helyzetet, egészen addig is attól tartottam, hogy valakinek, valaminek neki fogok hajtani. Nem tudtam megérteni, hogy miért kellett ezt tenniük. De komolyan, minek? Így bízhatok bennük. Ez olyan, mint… most Kurt meg én. Neki is megígértem, erre föl elcseszem.

- Francba! – kiáltottam fel már másodszor.

Kiszálltam. Megnéztem, hogy miért nem indul be a járgány, de semmi kivetnivalót nem találtam, így visszaültem, reménykedve, hogy most újra beindul. Elforgattam a kulcsot, és… cserbenhagyott. Ütöttem egyet a kormányon. Nem akart összejönni semmi, és ez kezdett kikészíteni. Újra elforgattam a slusszkulcsot, aminek az lett a vége, hogy nagyon hangosan, és látványos tönkre ment a motor. Nem akartam hinni a szemeimnek. Elkezdett az orrom előtt fehér füst ként gomolyogni az autóm lelke. Úgy éreztem, hogy valami elszakadt bennem…

Kiszálltam, majd elkezdtem rugdosni azt a tragacsot. Tele voltam méreggel, és bár már fájt a lábam, nem hagytam abba. Körbejártam, ahol tudtam rúgtam. Kevés választott el attól, hogy az ablakait ki ne törjem. Egy arra járó megpróbált segíteni, leállítani, de mindhiába. Csak ordítoztam vele, hogy hagyjon, ez az én dolgom. Végül megsértődötten elment. Nem tudtam mi történt velem, de mikor már egy kissé kitisztult az agyam, rémülve néztem végig a kocsin. A festék lepattogzott, a szélvédő megrepedt, és sikerült valahogy elintéznem, hogy a hátsó ajtó ne nyíljon ki. Beletúrtam a hajamba, majd kérdésekkel telve leültem az út szélére. Kezeimbe temettem az arcomat, de nem tehettem sokáig, mert a telefon megcsörrent a zsebemben. Meg se nézve, hogy ki az, kinyomtam. Senki nem érdekelt, de nem adta fel. Újra hívott. Egy nagy sóhajtás közben felvettem.

- Ki az? – kérdeztem bele minden lelkesedés nélkül.

- Hol vagy? – Hagyta felelet nélkül a válaszomat, de így is tudtam, hogy Kurt az.

- Valahol.

- Bővebben? Figyelj, szeretném ha átbeszélnénk. – Hangján hallatszott, hogy bántja a dolog.

- Az jó… de, most nem tudok menni. Közbejött ez az. – Újra a füstölgő, szétvert csotrogányra néztem. Majdnem felröhögtem, olyan szarul voltam.

- Ó, értem… akkor, majd később. –Zárta le a témát, majd letette.

- Halleluja – suttogtam ironikusan magam elé.

Nem tudtam mit kezdeni az autóval, így felhívtam egy vontató céget.

Tíz perccel később kaptam meg a választ, hogy nem tudnak senkit sem kiküldeni, majd csak olyan éjfél körül. Amikor azt kérdeztem, hogy mi van azokkal, akik visszaérnek egy-egy út után, mi van velük. Szuper választ adott a nő…

- Mit csinálnának? Pihennek, nem rabok ők, hogy folyamatosan dolgozzanak! – Azzal dühösen lecsapta a telefont. Most őszintén. Mire kapják ezek a pénzt? Léhaságra, vagy mi?

Nem gondolkoztam túl sokáig rajta, végül maradtam annál, ha már úgyis Puckékhoz megyek, megkérem őt, hogy vontasson magukhoz. Eléggé furcsa lesz utána komolyan elbeszélgetni a dolgokról, de majd megpróbálok kevésbé szerencsétlennek kinézni.

- Szia Puck, itt Finn! – Megpróbáltam kis életet vinni a beszédembe.

- Hello haver, miért hívtál? - kérdezte jó kedvűen.

- Zavarok?

- Nem, dehogyis, csak meglepett. Azt hittem, most ápolgatod a párod kicsi sérült lelkét! – Alighogy befejezte hátulról már hallatszott a gúnyos röhögés. Szíven ütött. Nem tudtam mit mondhatnék, velük röhögni pedig ciki lett volna. – Szóval, minek hívtál? – mentett ki a zavart csöndem után.

- Tudod, éppen hozzád indultam, hogy megbeszéljünk valamit, csak az a gond, hogy ennek az lett a vége, hogy teljesen lerobbant az autóm, és nincsenek vontatók. –Azt hiszem kissé zavart voltam. De csak kicsit…

- Áh, és azt akarod, hogy segítsek? – Nem várta meg még azt sem, hogy levegőt vegyek. – Rendben, hol rekedtél meg? Érted megyek.

- Köszi – mondtam, és miután eligazítottam leraktam.

Mélyen szívtam be a levegőt. Úgy éreztem, hogy még a neheze csak most fog jönni a dolgoknak. Még meg kell birkózzak egy egész csapattal, hogy hagyják békén Kurtöt, és még muszáj összeszednem magamat ahhoz, hogy ezt kicsit is komolyan vegyék. Később megérkezett az állítólagos legjobb barátom. Mikor már fel volt csatolva az autóm, és bent ültünk beszélni kezdtünk.

- Miről akarsz dumálni? – kérdezte könnyedén.

- Szerintem tudod te azt. – Kezdtem bele egy nagy sóhajtás kíséretében. Nem akartam megbántani, hiszen mégis csak ő volt az, aki tudja a titkaimat, ami persze fordítva is igaz.

- Kurt mi? – mosolyodott el. – Nem csináltunk semmi komolyat a kiscsákóval, esküszöm, csak meg akartuk mutatni, hogy te mennyire fontos vagy nekünk.

- De megkértelek titeket, hogy ne adjátok tovább, ti mégis megtettétek! – Pánikba estem. Nem akartam, hogy ő nyerjen, nem hagyhattam magamat!

- Figyelj, ezt megbeszéljük, majd ha hazaértünk. –Az arcán még mindig ott ült az elégedett mosolya.

Nem tudtam mit tenni, hiszen igaza volt. Egyáltalán nem jó ez a hely. A másik, hogy a többiekre is vonatkozik. Amíg autóztunk magamban mindent előkészítettem, hogy hogyan fogom elkezdeni, tálalni, hogyan fogok rájuk hatni, és végül már előre megterveztem, hogy miután mindenkinek leesett az álla a nagyszerű beszédkészségemtől hatásosan lelépek, és utána már tudni fogom, hogy békén hagyják. Hm, igen, megoldom, nem lesz itt gond. Erre még el is mosolyodtam, remélem ez nem teszi túlságosan tönkre a már előre oly’ gondos módon felépített látszatot.

Nem is vettem észre, hogy mikor érkeztünk meg, de arra eszméltem fel, hogy Puckerman után megyek a bejárati ajtó felé. A szívem hihetetlen gyorsasággal ugrott a torkomhoz, alig kaptam levegőt. Ettől izzadni kezdtem, szédültem is. Szerencsére amint beértünk, és hozzám szóltak jobban lettem. Végülis ők is olyan nekem mint egy család, akkor megbeszélhetem ezt velük következmények nélkül is, nem? NEM?!

Ó, a francba, dehogy! Ezek kicsinálnak, megkeserítik az életedet, neked véged, annyi, búcsút mondhatsz az álmaidnak is akár! Már úgy is, teljesen mindegy… - ez járt a fejemben. Nem vicc, teljesen be voltam parázva! Azt hittem, hogy az nem is én vagyok, hanem egy unatkozó kisnyugdíjas szelleme megszállt volna. Valamit akartam kérni, hogy ne legyen olyan száraz a szám, de a nyelvem összeakadt, nem tudtam beszélni, így csak intettem a ház gazdájának, hogy nem kérek semmit. Tekintetében láttam, hogy nem érti miért teszem ezt, hiszen még a hülye is látta rajtam, hogy szarul vagyok. Végül csak vállat vont és eltűnt egy pár percre a konyhában.

- Alig várom, hogy kinyögd, miért jöttél! – szólalt meg Strando. Annyira meg akartam húzni azt a szőke haját… Jaj, ne! Kezdek úgy gondolkodni, mint ha nekem is a fiúk jönnének be. De nem! Vagy mégis? Ez komolyan fertőző?

Ugyan már, le kell nyugodjak, nem kezdhetek el homofóbiás lenni, pont itt! Úgyhogy, oké, nyugodt vagyok, semmi gond. Strandot pedig majd elintézem valamikor az udvaron. Megérdemli a mocsok! – Igen, ez így határozottan jobban sikerült. Ó, anyám, remélem többször nem lesz ilyen, nem akarok ilyen sokáig azon gondolkodni, hogy mire gondoljak gondolkodás közben! Na, ennek így van értelme? Megkérdezzem? Inkább hagyom… még őrültnek néznének.

Puck jött vissza. Egyik kezében egy sörös pakk, a másikban pedig két gyümölcslével teli poharat egyensúlyozott.

- Ez az! Pia van emberek, igyunk! – ordította Azimio, mire mindenki körülöttünk kurjongatni kezdett. Jaj de jó nekem… egy részeges banda fog megverni. Szuper…

- Tessék, ez itt a tiéd bálkirálynő! – adta a kezembe a poharat… barátom. – Oké, csapat, KUSS! Figyeljünk mit akar! – Bár nem mondta, hogy ki, és felém sem mutatott, mindenki rám nézett.

Kissé kívülállónak éreztem magamat. Volt egy jó hasonlat erre… basszus, még az sem ugrik be! Jól van Finn, ne is figyelj arra, hogy a rémülettől nem hallasz, vagy, hogy úgy izzadsz, hogy a pohár is kiesik a kezedből. Csak szedd össze magad és gondolj a hatásos kilépőre! Igen, ez jó lesz. Képzeld el, milyen lesz az emberek arca, miután jól kiosztottad őket. Nagyon jó! Most gondolj bele, mi lesz, ha váratlanul felállsz és kisétálsz… magaddal rántva Puckermant, hogy haza mehess. Tökéletes terv! Még idejük sem lesz utánad fordulni, erejük sem lesz! Rendben, akkor, most végy egy nagy levegőt, mert a végén még azt hiszik, hogy meghaltál.

- … - Nem sikerült a kezdés, ugyanis nem mondtál semmit! Mi bajom van már? Kilépő, emlékezz csak, hatásos… De ahhoz kell egy hatásos beszéd is! Mibe keveredtem? Oké, most már tényleg mondj valamit!

- Öhm… Köszi! – Felemeltem a poharat, mire a házigazda kissé furcsállva, de bólintott. Szóval a kezdés megvan, már csak folytasd! – Eh… Csak annyit szeretnék, hogy… - mindenki felém nézett. Ez ijesztő, hogy tud valaki tanárnak állni? Vagy ott csak az segít keresztül, hogy nem mindegyik diák figyel? Akkor mi most jót teszünk nekik? Térj vissza most a valóságba! – kérleltem magamat. – Szálljatok le Kurtről! Nem könnyű neki így se, legalább ne terrorizáljátok! Olyan gyenge, vissza se tudna ütni. – Kezdtem bele, de már itt felröhögött valaki, és jöttek a gúnyolódások.

- Aha, és ezt te, honnan is tudod? – kérdezte fuldokolva a röhögéstől Karofsky. Mindenki vigyorral az arcán nézett felém, én pedig nem tudtam a helyzettel mit kezdeni.

- Ez… látszik, és kész. Szóval… - újra elővettem volna a komolyabb énemet, de megint közbeszóltak.

- Ide figyelj, nem gondolod, hogy nekünk kéne megköszönnöd? Mi vagyunk az őrangyalaid haver! Nem pedig az a kis féreg! Csak szívja ki belőled a normális embert, és a végén még olyat csinál belőled is, mint amilyenek „ők”. Az pedig nem normális, az emberek ki fognak nézni… - folytatta volna még Dave, de már nem bírtam tovább.

- Ide figyelj! Én NEM vagyok MELEG! Világos? – üvöltöttem vele, a hévben még a helyemről is felálltam.

- Aha, és még te nem vagy homofób mi? – röhögött mögöttem Strando.

- Nem vagyok az! – védekeztem, pedig nem csináltam semmit.

- Akkor miért húztad fel ennyire magadat? – kérdezte nyugodtan Puck.

- Mert attól független tudom, hogy ki vagyok, mi vagyok! Szerintem ezzel nektek van gondotok! – Vagy talán tényleg túlpörögtem? Jaj, ne már, most már én sem tudom! Kicsit szerencsétlenül éreztem magamat.

- Tudod mit hallottam Dave? – kérdezte Azimio.

- Na, mondd, mit? – Úgy beszélgettek, mintha ott sem lennék.

- Azt, hogy a legjobb védekezés a támadás. Szerinted?

- Szerintem van ebben valami. Tehát akkor azt mondod, hogy védekezik? – kérdezte, miközben olyan fejet vágott, mint akik valami nagy rejtélyre jöttek volna rá. Király. Most ehhez gratuláljak? Nyugi Finn, ne veszítsd el a fejedet!

- Igen, azt. A valóságtól védekezik. Szegény… mennyi gond lesz még az életében. – csóválta meg a fejét fekete társam.

- De… Én… Nem… - Teljesen össze voltam zavarodva. Azt hiszem tényleg túlreagáltam, és ez lehet, hogy tényleg azt mutatja, hogy homofób vagyok? Vagy mi történik velem? Már nem tudom, hogy kivagyok? Egyre jobban összekuszálódott minden. Semmit nem értettem.

- Segítsünk neki! – vetette fel Strando. – Tudassuk vele, hogy bármi is történjék, mi mellette állunk! Mutassuk meg neki, hogy nem baj amit most csinált!

- Magyarázzuk el, hogy mi a jó, és mi a rossz! – csatlakozott lelkesen Dave is. Mintha ott sem lennék, bár ez nem volt teljesen hazug, lélekben máshol jártam. Az rántott vissza, hogy nagy erővel mellém „ült” Puck, majd a vállamat is átfogta.

- Szóval, megengeded, hogy segítsünk? – kérdezte aggódó hanggal. Nem tudtam, hogy ebből mennyi igaz, de mivel nem voltam teljesen önmagam rábólintottam. – Köszönöm, hogy megérted! Ez mind csak a te javadat szolgálja. Kezdd el Azimio! – intett barátjának.

- Nos – köszörülte meg a torkát. – Ami történt, megtörtént, sajnáljuk. Tudjuk, hogy amit Kurt ellen vétettünk az rossz, de meg kell értened, ő kezdte az egészet. Éppen mellettünk ment el, miközben arról beszélt, hogy mit csináljon veled, hiszen még mindig szeret téged. –Ellenkezni akartam, de olyan őszintének tűnt. Ez pedig akár meg is történhet, volt amikor elmondta, hogy mekkora szerelme voltam. Ki tudja, hogy tovább tudott-e lépni.

- És amikor meghallottuk, elmondtuk, hogy ne tegye, mert nem vagy rá felkészülve. Finoman adagoltuk ezt be neki, de ő erre csak félre lökött minket mondván, hogy ez nem a mi dolgunk. – Vette át a szót Strando.

- Még tovább is folytattuk a győzködést, de ő csak nem tántorított a tervétől, sőt, még meg is fenyegetett bennünket, hogy hallgatózás miatt megveret bárkivel. – Tette hozzá szomorúan Puck. Annyira rossz volt őket látni így, főként a legjobb barátomat. Közel álltam hozzá, hogy átöleljem, megnyugtassam, hogy semmi gond. Már a kezeim el is indultak, amikor felfogtam, mit akarok tenni. Gyorsan visszahúzódtam, de így is észrevették.

- Látod! Ezt tette veled! – ordította Dave. – Ezt akarta elérni, hogy más legyél, hogy ne ütközzön akadályokba. Pedig te jó srác vagy, segítőkész, de neki ez nem elég. Nem azt mondom, hogy ez gond, de… te nem ez vagy! – Igaza volt.

Hová fejlődtem? Én inkább olyan típus vagyok, aki meghívja a barátját egy sörre, vagy valami, de nem plüssállat ölelgetős! Még csak az kéne! Hiszen az nagyon lányos, még a harci bábjaimat sem ölelgettem! És akkor, most ez vagyok? Nem! Finn Hudson hetero és az is marad! Boldog vagyok Rachellal, lehet, hogy tényleg meg tettem volna, csak Kurt kedvéért? Tyű, rossz még bele gondolni is! Igazán hálás lehetek nekik. Körbenéztem a csapaton. Csak ők számítanak, ők azok, akik velem vannak jóban-rosszban, akikben megbízhatok, akikkel mindent megbeszélhetek. Soha, nem, soha nem fogok megváltozni!

- Látod, mi csak jót akarunk neked! De persze, megértjük, ha ez ellened van, vagyis úgy érzed. Mi akkor is melletted állunk! – Fejezte be Strando.

- Nem… - kezdtem lassan. – Nem. Én az vagyok, aki voltam. Köszönöm srácok, hogy felnyitottátok a szememet. Tényleg, köszi. De azt hiszem, most már ideje lépnem. – Nem akartam magyarázkodni, semmit nem akartam mondani. Bár szerintem így is látták, hogy valakivel alaposan el akarok beszélgetni. Komolyan.

Köszönöm, hogy elolvastad :D!